Híreink

Játékos – projekt fejlesztő foglalkozás – kalózok kincskeresése

Kalóztoborzást rendezünk, ahol feladatokat kell elvégezni, minden feladat elvégzésével közelebb kerülnek a kalózélethez, majd a kalózzá avatás után a rettenetes kalózcsapat elindul kincset keresni.

Remek projekt volt, a kincs és a csoportos jókedv mellett rejtett képességekre tettünk szert:

Fegyverek biztonságos szállítása, Egyensúly megtartása, tengeren átkelés, Útirányok pontos meghatározása, Ellenséges hajó céltáblán való eltalálása, Hajó kikötése a parton-horgonyzás célba-dobással, Tenger mélyén lévő kincsek, víziállatok kipecázása, Kalóz zászló aszfaltrajza, Díszletek kellékek, tervezése, készítése, Közös kalózinduló, össznépi csatadal, A győztes kalóz érzelmeinek kifejezése, eljátszása, leolvasása, Kalóz mese-meskete, Térképolvasás, kódfejtés .

Projekt vezetője: Ujjné Kordkovics Judit gyógypedagógus

Újraélesztés Világnapja

Immáron hatodik alkalommal került megrendezésre az Európai Újraélesztési Társaság felhívására a „Restart a Heart Day” esemény.

Ebből az alkalomból a 8. osztályosok részt vettek az oroszlányi Mentőállomáson szervezett programon.

Bakfark-Benedek Művészeti Fesztivál

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg a Bakfark AMI-val közösen speciális művészeti fesztiválunkat. A meghívottak érkeztek Dadról, Mórról, Tatáról, Kömlődről és Tatabányáról.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő köszöntőjében sok sikert kívánt kezdeményezésünkhöz.

Köszönjük a támogatást Oroszlány Város Önkormányzatának, valamint a résztvevőknek és felkészítőiknek, mindkét iskola pedagógusainak az ötletet, a szervezést, a megvalósítást.

Kezdésnek húsz érem az őszi megyei atlétika versenyen

   Tatán, az Olimpiai Edzőtáborban rendezett megyei atlétika viadalon csupa II. és III. korcsoportos tanulóval kezdtük meg a 2018/2019. tanévi versenyszezont. Fiatal csapatunk kimagasló teljesítménnyel 5 arany, 5 ezüst és 10 bronzéremmel tért haza. Farkas Virginia egymaga 6 érmet nyert, s ebből 4 a legfényesebb volt!

 

Egyéniben két tanulónk lett aranyérmes: Farkas Virginia (100, 300 m és 800 m síkfutásban, valamint távolugrásban) és Szalóki Georgina (kislabda hajításban).

Ezüstérmet nyert Csathó Sándor (800 m futásban), továbbá a leány váltónk: Szalóki Georgina, Lázár Hanna, Nyári Dorina, Farkas Virginia.

Bronzérmet szerzett: Lázár Hanna és Molnár Kevin (800 m futásban), Nyári Dorina és Rostás Kevin (300 m futásban), Farkas Virginia (kislabda hajításban), Csathó Sándor (100 m futásban), valamint a fiú váltónk: Lakatos Dzsúlió, Rostás Kevin, Csathó Sándor, Molnár Kevin.

Felkészítő testnevelő: Kovácsné Kelemen Valéria

Az oroszlányi Eb-rendészeti telepen járt a 2-3. osztály

Szerda délután örömmel érkeztünk városunk eb-rendészeti telepére, ahol az izgatott kutyusoknak a sok-sok szeretet mellett virslit és jutalomfalatokat vittünk. Örömmel simogattuk a kutyusokat és nagy érdeklődéssel hallgattuk meg az árván maradt állatok történetét.

Köszönjük szépen a lehetőséget, visszatérünk.

< 1 ... 101 102 103 104 105 ... 154 >
Megosztás:  Facebook
base64