Ennek keretében mi is különboző programokat szervezünk tanulóinknak. Az országosan „Lélekmozgató”elnevezésű program nálunk 2 napon valósul meg. Az első nap kolléganőntől a síiskolájukba kaptunk invitálást, ahol megismerkedtek a gyerekek a síelés alapjaival, majd hófánkon csúszkálhattak. Köszönjük a lehetőséget: Molnár Emőkének és Molnár Sándornak.
Híreink
FARSANG KÉPEKBEN
Közzétéve ekkor 2019 Feb 15
Pedagógusaink által „megálmodott” jelmezekben és kiváló koreográfiákkal vette kezdetét a mulatság intézményünkben. Bohócok, kalózok ,katonák, Bogyó és Babóca , valamint Shrek hősinek csoportos előadása és az egyéni jelmezek felvonulása vidám hangulatot teremtett a rendezvénynek.
Gratulálunk a felkészítő kollégáinknak és a gyerekeknek is!
Meghívó
Közzétéve ekkor 2019 Feb 15
Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy hogy az egyházak képviselői
2019. március 13-án 14-16 óra között
tartják tájékoztatójukat intézményünkben,
a 2019/2020-as tanévet érintő
hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatban.
12 érem a debreceni Országos Úszó Diákolimpián!
Közzétéve ekkor 2019 Feb 14
A FODISZ 2019 február 9-én ismét a debreceni Városi Sportuszodában rendezte meg az Országos Úszó Diákolimpiai Döntőt, ahol remekeltek iskolánk kiválóan felkészített úszói.
7 korcsoportban, összesen 49 futamban versengtek a sportolók, akik közt voltak mozgás-, látás-vagy hallássérültek, tanulásban vagy értelmileg akadályozottak és autisták egyaránt.
A 217 induló között ott voltak a benedekes úszók is, akik remek versenyzéssel 3 arany, 7 ezüst és 2 bronzérmet, valamint egy negyedik, egy ötödik és egy hatodik helyezést szereztek!
Az I. korcsoportos Fórián Hanna 25 méter gyorson és 25m mellen egyaránt aranyérmes lett, míg Péter József mindkét versenyszámban ezüstérmet szerzett.
A II. korcsoportban Nyári Dorina 25m gyorson 6. lett, 25m mellen pedig ezüstérmet nyert.
A fiúknál Rostás Kevin 3. lett 25 m gyorson, mögötte Lakatos Dzsúlió úszott be a 4. helyre, aki ezután 25m mellen ezüstérmet nyert.
A III. korcsoportos lányoknál Kirschner Dorina 50m gyorson és 50m mellen is ezüstérmes lett. A fiúknál Lőrincz István Dániel 50m gyorson bronzérmes lett, 50m mellen pedig ötödik.
A IV. korcsoportos Pintér Dorka 50m gyorson ezüstérmet, míg 50m mellen aranyérmet szerzett.
Felkészítő testnevelő: Kovácsné Kelemen Valéria.


