Híreink

Pályaorientációs nap

Pályaválasztó tanulóink bepillantást kaptak a pékek munkájáról a Komárom-Esztergom megyei Kormányhivatal szervezésében. Megnézhették hogyan készül a zsemle és a kenyér. Köszönjük a lehetőséget és a szívélyes fogadtatást.

Heten jutottak a terematlétika országos döntőjébe!

Jól felkészített 13 fős csapattal utaztunk a 2018. november 22-én Száron megrendezett Terematlétika Megyei Diákolimpiára, ahol 4 versenyszámból (30 futás, helyből távolugrás, kislabda hajítás, medicinlabda dobás előre) álló megmérettetés várt minden indulóra. Iskolánk tanulói az előzetes várakozásokat felülmúlva, nagyszerűen szerepeltek, így 7 benedekes versenyző: Rostás Kevin, Lakatos Dzsúlió, Balogh Szimonetta, Nyári Dorina, Kehl Kira, Fórián Hanna és Tkácsuk Bence utazhat az országos döntőre!

Érmeseink:
A II. korcsoportos fiúk 20 fős mezőnyében Rostás Kevin mind a 4 versenyszámot nyerve lett összetett bajnok, s Lakatos Dzsùliò a 2.. A lányoknál Balogh Szimonetta győzött, s Nyári Dorina lett a második.

Az I. korcsoportos lányoknál Kehl Kira nyert, Fórián Hanna lett ezüstérmes, a fiúknál Tkácsuk Bence a második, Rokosz Márton pedig a harmadik helyen zárt összetettben.

A 4x200 méteres győztes váltónkban Kehl Kira, Rokosz Márton, Nyári Dorina és Rostás Kevin futottak.

Korcsoportonként és nemenként az első két helyezett jutott tovább a december 6-i budapesti Terematlétika Országos Diákolimpiai Döntőbe. Ilyenre még nem volt példa, hogy a Komárom-Esztergom Megyének járó nyolc továbbjutó helyből hetet (!) oroszlányi benedekes diákok szerezzenek meg! 

Felkészítő testnevelő: Kovácsné Kelemen Valéria.

Kollégiumi hírek-november

Regionális Perdülj ki! Táncfesztivál

 

Kömlődön rendezett fesztiválon nagy sikerrel szerepeltek diákjaink és a Bakfark AMI-ba járó növendékeink is. A zsűri elismeréssel nyilatkozott produkcióikról.

Felkészítőik: Deák Lilla gyógypedagógus,Tölgyesi Erika táncpedagógus.

 

Pályaválasztási kiállítás

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezésében 8. osztályosaink részt vettek a Pályaválasztási Kiállítás 2018 című rendezvényen. Tanulóinknak és szüleiknek nagy segítséget jelent,hogy az intézmények képviselőivel személyes találkozhatnak, ezzel is segítve a döntést a továbbtanulásban.

< 1 ... 124 125 126 127 128 ... 180 >
Megosztás:  Facebook
base64