Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy hogy az egyházak képviselői
2018. március 14-én 14-16 óra között
tartják tájékoztatójukat intézményünkben,
a 2018/2019-es tanévet érintő hittanoktatással kapcsolatban.
Közzétéve ekkor 2018 Feb 23
Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy hogy az egyházak képviselői
2018. március 14-én 14-16 óra között
tartják tájékoztatójukat intézményünkben,
a 2018/2019-es tanévet érintő hittanoktatással kapcsolatban.
Közzétéve ekkor 2018 Feb 23
Iskolarendőrünk Mózes Máté rendőr törzsőrmester és kollégája előadásában intézményünk minden tanulója négy csoportban hallgathatta a gyalogos közlekedés és a kerékpáros közlekedés fontos szabályait, a kerékpár kötelező tartozékait.
Köszönjük az érdekes és tartalmas, vetítéssel egybekötött oktatást!
Közzétéve ekkor 2018 Feb 23
A Magyar Országgyűlés határozata értelmében ezentúl minden évben február 22-én ünnepeljük a Magyar Parasport Napját. A kezdeményezéshez iskolánk is csatlakozott, így a tornateremben megjelent 1-6. évfolyam számára „vakfutás” bemutatót tartottunk.
Elsőként az 5-6. osztály tanulói álltak be kettesével, s a kijelölt körpályán úgy futottak, hogy mindegyik páros egyik tagjának előtte bekötöttük a szemét. A feladatot a közönség soraiból jelentkezők is kipróbálhatták, akárcsak a bóják közötti szlalomozást, mibe már a felnőttek is bekapcsolódtak.
A program résztvevői megtapasztalhatták, milyen nehézségekkel küzdenek a látássérültek a sportban és a mindennapokban, s többen elhatározták: ezentúl jobban odafigyelnek rájuk, segítik őket például a közlekedésben is.
A továbbiakban az 5-6. osztály floorball mérkőzése következett, ahol a piros ütősök küzdöttek a sárga ütősökkel szemben, a megadott szabályok szerint, az ütőt a talajon tartva.
Közzétéve ekkor 2018 Feb 23
Magyar Parasport napjához csatlakozva érzékenyítő program keretében filmet néztek meg tanulóink osztályfőnöki órák keretében a paraspportolóinkról. Az akaraterőről, a kitartásról , a küzdésről szóló rövid bemutatóban megnézhették, hogy a siker elérése mindenki számára lehetséges.
Közzétéve ekkor 2018 Feb 20
A FODISZ 2018 február 10-én ismét a jól bevált helyszínen, a debreceni Városi Sportuszodában tartotta meg az Országos Úszó Diákolimpiai Döntőt.
7 korcsoportban, összesen 50 futamban versenyeztek a sportolók, akik között voltak mozgás-, látás-, vagy hallássérültek, tanulásban vagy értelmileg akadályozottak és autisták egyaránt.
A kétszáznál is több induló között ott voltak iskolánk tanulói is, akik 2 arany, 3 ezüst és
4 bronzérem mellett egy 5. és két 7. helyezéssel, ezúttal is nagyon jó teljesítményt nyújtottak.
Az I. korcsoportos Lakatos Dzsúlió 25 méter gyorson és mellen egyaránt aranyérmes lett.
A II. korcsoportban Henter Ábel Tamás 3. lett 25 m gyorson és ötödik 25 m mellen, míg
Horváth Balázs mindkét versenyszámban a 7. helyen végzett.
A II. korcsoportban Nyári Dorina 25 m gyorson és mellen is ezüstérmet nyert.
A IV. korcsoportos lányoknál Pintér Dorka ezüstérmes lett 50 m gyorson és bronzérmes
50 m mellen, míg az V. korcsoportos Gazdag Natália mindkét úszásnemben 3. helyezést ért el.
Felkészítő testnevelő: Kovácsné Kelemen Valéria