Híreink

Óvodásaink kirándulása Környén

 

Óvodásaink Környére kirándultak június 5-én. Vonatozás után a jó időben a játszótéren töltötték el az időt a társakkal, pedagógusokkal és szülőkkel együtt.

 

 

 

Ballagás az óvódában

 

 

Június 12-éntartottuk óvodánkban a ballagást.    Három kis óvodástól búcsúztunk el, versekkel, dalokkal, és egy, a vendégekkel közös tánccal. Óvodásaink és szüleik ezután közös szöszmötöléssel, az udvaron pedig közös játékkal, beszélgetéssel ünnepeltek.

 

Köszönjük az aktív közreműködést!

 

TÁBOROZÁS DIA FARMON

 

Fantasztikusan sikerült a táborozás Szomódon a Dia. A gyerekeknek óriási élmény volt. Rengeteget tapasztalhattak, tanulhattak. Voltunk családi háznál állatsimogatóban. Megismerkedhettek egy fegyverkovács bácsival, akinél próbálhattak kardokat, szablyákat, íjakat. Vadász bemutató is volt. Fagyiztunk, finomakat ettünk és jól szórakoztunk késő estig. Köszönjük intézményünk alapítványának: a Benedek Elek Gyermekeiért Közalapítványnak, hogy a táborozást lehetővé tették.

 

 

Szervezők: Ligeténi Károlyi Ilma, Molnár Nikoletta, Tomkovics Erzsébet kollégáink.

 

VÁROSI PEDAGÓGUSNAP

 

 

Pedagógusnap alkalmából tartott ünnepségen Oroszlány Város Önkormányzata köszöntötte a pedagógusokat, ahol Ingár Ferencné, Szabó Zsuzsanna és Nagy János kollégáink elismerő oklevelet vehettek át oktató-nevelő és gondozói munkájukért.

 

Gratulálunk a díjazottaknak!

 

Vármegyei Pedagógusnapi elismerés

 

 

Nagy János kollégánk negyven éves szakmai munkáját, gyógxógypegógiai elhivatottságát ismerte el tankerületünk pedagógusnap alkalmával. A Tulipános ház méltó helyszínt biztosított az ünnepséghez.

 

Szívből gratulálunk kimagasló eredményeihez, életpályájához!

 

 

< 1 ... 13 14 15 16 17 ... 179 >
Megosztás:  Facebook
base64